2014. december 28., vasárnap

December daily #1

Elkezdtem végre a decemberi albumom, ami nagy szó, tekintve hogy még karácsonykor sem jött meg a karácsonyi hangulatom... valahogy semmi kedvem nem volt elkezdeni, pedig már van fotónyomtatóm is, meg minden.. na mindegy, pár napja végre nekikezdtem, és csináltam is vagy 10 oldalt :) Szóval mivel nem tudom, milyen ütemben fogok haladni, és mert már erről is elég sok a fotóm, úgy döntöttem, megosztani is részletekben fogom - ahogyan haladok vele, folyamatosan. 

Az alapkoncepcióm, hogy varrok és pacázok. Ez most a két legnagyobb szerelem, no meg így adok némi egységességet az egésznek :) Az albumom borítója még november végén elkészült, azt is ad-hoc jelleggel készítettem, egyszer csak megszállt az ihlet. Edina albumjából maradt még textilem, úgyhogy azzal vontam be a vastag kartont amit még Edit anyák napi tanfolyami eszköztárából mentettem... :) Tudtam én, hogy sokszor fog ez még jól jönni! A borítón a már említetteknek megfelelően varrtam és pacáztam, gessoztam, hődomborítottam, sőt, még újra is hasznosítottam: a Juditnak elkezdett - de félbehagyott - könyves albumból kitépett lapok egyike is a borítón landolt, a kis karácsonyi bonbonjaimra szánt étcsoki imádni való, retro csomagolásával együtt :)



Az első két oldalam pedig szigorúan véve nem is decemberi, de mégis ide illik... advent első vasárnapján, november 30-án korizni mentünk Vikivel <3 A második kép alatti kihúzható komment kártyára majd megkérem, hogy írjon nekem ő valamit :) A kis szalagfityegőket Sipi egyik régebbi albumjáról lestem el ;) Ha netán idetévedne, remélem nem haragszik érte :)



A következő két oldalon a pesti karácsonyi kivilágítást örökítettem meg, egyrészt mert imádom, másrészt meg azért, mert ahogyan a képek készültek, az egy nagyon kedves emlék nekem... <3


A következő oldalpár Judit hatlaposának prototípusát örökíti meg, ami - bár felszeletelve nem volt hozzá szerencsém, csak a részeit kóstoltam elkészüléskor - szerintem isteni lett :) A karamellkrémmel kicsit talán túl óvatosan bántunk, így megmaradt egy csomó... Nórika nekiült enni kiskanállal. :D Amit ő meghagyott, nővérem betermelte. Hiába no, az alma, meg a fája :)


A következőkben a Norka adventi vásárára készült filcdíszekről írtam, amiknek a vártnál nagyobb sikere is lett. Egyébként annyira belejöttem, hogy nem csak oda varrtam, de a kollégák/barátok csomagjainak többségére is került belőlük. :)



És az utolsó elkészült oldalam, Nóri tüneményes köntöséről... :) A kedvemért még a kapucnit is felvette, bár általában nagyon utálja, ha a fején van... :) De egyenesen zabálnivaló benne <3


2014. december 19., péntek

Merika kollázstanfolyama

Ez volt a eddigi kedvenc tanfolyami napom :) Kiderült, hogy a sokszor ócskaságnak, szemétnek ítélt dolgok lehetnek a leghasznosabbak - éljen, bekapcsol a harácsolós, hörcsög énem -, és ezekből lehet a leglátványosabb, legszebb dolgokat létrehozni.

A tanfolyam lényege a halmozás volt - legalább ezt is gyakoroltam, eddig még sohasem sikerült szépen megcsinálnom, illetve az, hogy ami elsőre nem tűnik túl látványosnak és szépnek, elegánsnak, kis utómunkával csodákat hozunk létre a korábban már kidobásra ítélt tárgyakból.

Az én alkotásomon a csavaroktól kezdve az óraalkatrészeken át a chipboardokig, sizzix-szel vágott formákig és giccses porcelán angyalszárnyakig minden szerepel. De érdemes átböngészni az egészet, mert rengeteg minden került rá :)

Itt azért még nem fűztem sok reményt a dologhoz... :) De itt látszik igazán, mi minden került rá..


És akkor a kész mű részletei...







 És végül az összkép :)


 Ajándékba csináltam, remélem, a címzett nem nézi meg ideje korán a blogomat... Karácsonyra készült Alizkámnak <3 A kép még kb 2006-os lehet, ez az egyik kedvenc képem rólunk. A 3044 pedig a napok száma, ami idén december 24-ig jelöli, hány napja ismerjük egymást.

Amit felhasználtam:

- Fa képkeret (Kroki)
- Fehér papír (Kroki)
- Feliratos, chevron mintás, és a kedvenc bögrenyomatos bélyegzőm (amit azóta se látok SEHOL, ha valaki tud ilyet szóljon és veszem is) (szintén Kroki)
- Fekete stazON
- Sötétzöld stazON
- Hígított fekete mist (egyébként ezt azóta se találok sehol...)
- Zöld mist
- Fehér mist (egyébként ezt azóta se találok sehol...)
- Sárga mist
- Dobozkarton
- Ipari mennyiségű fehér gesso
- Sizzix-szel vágott körkarima, levélkés ág, toll, felhő, magyal levél és hópehely, vastag kartonból
- Csipkeszalag
- Kenderzsineg
- Csavarok
- Óraalkatrészek
- Söröskupak
- Szám chipboard
- Eiffel-torony chipboard
- Fűző chipboard
- Kalitka chipboard
- Glettelő szalag
- Horgolt kisvirág
- Porcelán szárnyacska
- Zseblámpa égő
- Fém polctipli
- Ósdi kulcs
- Sörös doboz-nyitó bizbasz (nem tudom, mi az egzakt megfogalmazás rá)
- Orvosi géz
- Kétoldalú ragasztó
- Glossy

Plusz ami most még nem jut eszembe, de gyakorlatilag bármit rá lehet pakolni :)

2014. november 10., hétfő

Mixed Media - avagy játék a színekkel és struktúrákkal

Életem legtermékenyebb tanfolyama volt a tegnapi (legalábbis ami irl volt, és nem online). Imádtam a színekkel, a struktúrákkal való játékot, és végre megtanultam, hogyan lehet ezeket egymásra halmozni anélkül, hogy elrontanám az egészet.

Legújabb szerelem a gelatos, ami egy akvarellkréta, de valami gyönyörű színekben! A tegnapi vászonkép hátterét ezzel csináltam. Ezután gessoval, tintázással, bélyegzéssel (ezt kár volt), struktúrpasztával is mintáztam, kerültek rá üveggyöngyök, gézdarabok, gyurmadíszek, az elmaradhatatlan cérnák és persze a cím. :) Oh! És a festékpacák! Mert az mindent csak feldob :)








Amiket felhasználtam:

- vászonkép alap
- Gesso
- pink, citromsárga és zöld gelatos
- víz
- struktúrpaszta
- rózsaszín distress ink pad
- fekete anilinfesték
- NCsD gyurmadíszek
- ezüst viaszpaszta
- orvosi géz
- fehér cérna
- rózsaszín és fehér üveggyöngyök
- NCsD címke
- NCsD címfelirat
- fekete alkoholos filc
- kétoldalú ragasztó, glossy

2014. október 20., hétfő

Edina és Hunor

Életemben először megrendelésre dolgoztam. Szerintem még soha nem izgultam ennyire egyetlen projekt miatt sem :) Nem tudom, a profik hogyan csinálják, én azt láttam a legjobbnak, ha Edinát minden munkafázisba bevonom egy kicsit... a párjának készült az album, aki külföldi munka miatt hónapok után a hét végén jön haza végre. :)
Szóval hozzáláttunk...Kitaláltuk az alap színeket (rózsaszín/szürke/kraft/fehér), együtt megnézegettünk néhány, általam már előre kikeresett mintát, hogy nagyjából milyen formájú albumot szeretne (köszi Pinterest ;)), együtt vettük meg hozzá a textil anyagot, a szalagokat, a papírkészletet, sőt még a dekorációs elemeket is (nagyrészt). Ez egyrészt jó buli volt (együtt kimozdultunk Esztergomba Krokihoz, Pestre a Rayherbe...stb.), másrészt legalább amiatt nem kellett aggódnom, hogy az alapanyagok nem tetszenek neki. Innentől rám volt bízva. :) 

Először nagyon sok ötletem volt, de rájöttem, hogy a kevesebb néha több, és talán nem egy megrendelésen kéne kikísérleteznem a legújabb ötleteim, azt meghagyom az oldalakra ;) A végeredmény egy visszafogott,  végre egységes(!!), kicsit csajos de mégis férfiszemmel is abszolút értékelhető (egy példánynak megmutattam, azt mondta nagyon szép, pedig ő aztán kritikus) album lett. Nem tökéletes, én már most látom az ordító hibákat, de ebből is tanultam. A megrendelő pedig elégedett, és megengedte azt is, hogy a képeket az albumról közzétegyem. :) Ma adom át neki, ő pedig a párjának majd a hét végén. Szurkoljatok, hogy neki is tetsszen! ;)


És a képek... :)



























Amiket felhasználtam:

- Vastag karton lapok (söralátét karton szerűség, még Edit anyák napi csomagjából maradtak, ebből lett a borító)
- Sötét kraft karton (SF)
- Virágos és homokszín textil (Göd, méteráru bolt)
- Rózsaszín és bézs csipkeszalag (Göd, méteráru bolt)
- Bordó, rózsaszín és bézs selyemszalag (Göd, méteráru bolt)
- Epiphany 6x6 papírkészlet (Krokihobby)
- Szerelmes címkecsomagok (NCsD)
- Ezüst strasszok, közepes méretűek (Rayher)
- Süthető gyurma keret és levélkék (NCsD)
- Pici fehér félgyöngyök (Rayher)
- Nagyobb fehér félgyöngyök (Rayher)
- Nagyobb rózsaszín félgyöngyök (Rayher)
- Crop-a-dile szegecsek (rózsaszín és barna)
- Szerelmes chipboardok (NCsD)
- Ezüst és rózsaszín flitterek (Rayher)
- Ezüst és Réz füstfóliapehely és füstfólia ragasztó (Pentart, Krokihobby)
- Szürke, fehér és rózsaszín akrilfestékek (Pentart, westend hobbybolt)
- Indás chipboardok (NCsD)
- Ezüst és fehér cérna 
- Tortacsipke
- Ezüst+fehér dekortapaszok
- Bélyegzők, fekete tinta
- 3D ragasztószalag
- Ipari mennyiségű kétoldalas ragasztószalag
- Glossy


2014. szeptember 22., hétfő

Sweet dreams by Csövi

Belejöttem tegnap ebbe a maszkolásba, így még itthon is csináltam egy ad-hoc oldalt... talán kicsit összecsapott, de megszállt az ihlet, és kb. egy óra alatt csináltam az egészet. 
Nem hibátlan, sőt... a varrás béna lett, szerintem rossz a varrógépem, így azt hiszem, be kellene majd ruháznom a 8 ezres kategóriába...ezen kívül a festés kicsit erős lett és a maszkoló is feltépte itt-ott a papírt, de a végeredmény összességében mégis tetszik. 

Az enyém :) Ahogy Csövike is <3 






Amiket használtam: 
- Fehér alapkarton (SF)
- Felhőcskés (?) scrapbook papír (SF)
- Állatos címkék (NCsD)
- Tortacsipke (opitec)
- Varrás, fehér cérna
- Mosolyírás chipboard (NCsD)
- Kék mist, fehér akrilfestékkel
- Maszkolódolyadék
- Indás chipboard (NCsD)
- Kaparós matrica (SF)