2014. augusztus 25., hétfő

SF témakihívás - Fehér de mégis színes

Ugyan ez múlt heti, de mostanában két hét van a beadásra, szóval még pont időben készültem el vele. Az eheti témakihívás lényege az volt, hogy fehér alapra dolgozzunk, és ne használjunk semmilyen színes papírt. Csak festékeket, matricákat, színes tollakat, tintákat... és az összhatás kellemes színekben pompázzon. Sajnos mistek tekintetében még nem vagyok nagyon eleresztve, így maradt a zöld+rózsaszín, és ismét egy esküvős kép, de ez a kép megint csak nem az esküvő miatt kedves a számomra.

Bincével nem mindig volt felhőtlen a kapcsolatunk, és az esküvőmön békültünk ki úgy kb 10 év után...a képen éppen ez látható. Nagyon fontos pillanat volt ez nekem, így mindenképpen oldalt érdemelt!

Elsőként az alapot csináltam meg, fehér gessoval alapoztam az oldalt, majd ráfújtam misttel a középen átlósan futó mintát (szándékosan csak kevés látszik ki belőle :) ). Ezután a két sarokban folyattam némi festéket, majd fröcsköltem is a papírra belőle. Ezután jött a bélyegzés, a bal felső sarokban a kaparós matrica, és alul a struktúrpasztázott szívecskék - ami nem bizonyult a legjobb ötletnek, mert az apró minta miatt alig látszanak.... Ezután bejelöltem ceruzával, hova szeretném a képet, majd a két sarkába ragasztottam a cérnát, hogy még éppen a kép sarka alatt legyenek. A képet fehér keretbe tettem, és az egyik oldalán hagytam helyet a kommentnek (mostanában nagy híve lettem a komment írásnak :)) A kép felragaszása után jött a dekorgomb, a címke és a chipboard, ja és a kaparós matricás nyilacska is... na meg persze a komment :) A crop-a-dile szettem még mindig imádom, szeretek saját gyártású kommentkártyákat csinálni!

A végén pedig még színes tűfilcekkel firkáltam rá - asszem azt még nem fog ártani ha gyakorlom...







Amiket felhasználtam:
- Fehér alapkarton (SF)
- Fehér gesso (Kroki)
- Cherry Pink és Lemon mistek (Kroki)
- Szegély bélyegző (SF)
- Szivecskés bélyegző (Váci Hobbybolt)
- Kaparós matricák (SF)
- Dekorgomb (SF)
- Címke (NCsD)
- Nyilacskás chipboard (SF)
- fehér cérna
- fekete, rózsaszín és zöld tűfilcek
- Pentart struktúrpaszta (Kroki)
- Kétoldalas ragasztó
- Glossy


2014. augusztus 18., hétfő

Keszekusza szeretet :)

Apuról már nagyon régóta terveztem oldalt csinálni. Az esküvőnkön olyan jó közös képeink lettek, amik közös alkotásért kiáltottak! :) Életem talán legkuszább oldala lett, nekem mégis így tetszik...

Világos kraft kartonra csináltam, részint mert a vastagsága miatt úgy gondoltam, több festegetést és struktúrpasztázást bír el; részint pedig mert így szabadabban díszíthettem az oldalt - már színek tekintetében. A zöld és a rózsaszín voltak az esküvő színei, plusz számomra Apu is a zöld színhez kapcsolható talán leginkább (erről jut eszembe, hogy régen, amikor kislány voltam, a karácsonyfán mindannyiunknak volt egy kis angyalkája...Apáé volt a zöld, - az enyém meg a rózsaszín kis csengős - talán innen az összekapcsolás). Három apás feliratom is volt, de mivel egy gyerekkori fotó is van az oldalon, így ez passzolt legjobban :) Az oldalon gessoztam, arra folyattam kis zöld mistet - ez mondjuk végül nem látszik annyira, de nem voltam még biztos abban hogyan akarom a fotókat rátenni; struktúrpasztáztam a pöttyös kört és a fehér chevronokat a felirat alatt. Mivel a két színt vissza szerettem volna hozni a címben is, így a cím alatt folyattam kis rózsaszínt, így a zöld is jobban elüt tőle. A "varrások" a jobb felső sarokban és a felirat mellett kicsit csalások :) Ezek (és a fekete chevronok az alsó képnél) ugyanis kaparós matricák, ezt is most próbáltam ki először. A kedvenc pillanat felirat és a kis drót szivecske pedig szokás szerint Edittől van :)

A fotók alá meg későn jutott eszembe, hogy nem raktam "alátétet", hogy kiemelje, így csak körberajzoltam őket fekete alkoholos filccel... :)

A legvégén a bal felső sarokba is sprickoltam egy kis festéket, Viki ugyanis azt mondta, szerinte valami hiányzik... és mint tudjuk, az avatatlan szem a legjobb kritikus :)




Amiket felhasználtam:
- Lime és Cherry pie mistek (Kroki)
- Pentart fehér struktúrpaszta (Kroki)
- Fehér gesso (Kroki)
- Kaparós matricák (Scrapfellow)
- Drót szivecske (NCsD)
- Rózsaszín címke (NCsD)
- Fekete alkoholos filc
- Rafia virágocska (Kroki)

2014. augusztus 13., szerda

Az első vászonkép

A scraptáborban Edit workshopjára rendeltem csak meg az alapcsomagot (vászonkép+gyurma keret+chipboard ami végül nem került rá), de fura mód ezt a workshopot sem ott csináltam meg. Nagyon tetszett ahogy Edit elmondta hogyan készültek az övéi, illetve hogyan lehet kihasználni a vászon adta lehetőségeket, de én akkor rá voltam kattanva a dobozalbumra, és hogy azt befejezzem :) Így a vászonkép itthonra maradt. A címet még Edit anyák napi csomagjából mentettem, ide meg pontosan illett :)

Juditnak névnapjára csináltam végül, az egyik kedvenc fotómból róluk. Adott volt hogy rózsaszín legyen és fehér, így kellően babás és lányos az egész :) Az egyik kedvencem a vászonképen való alkotásban, hogy annyi vizet sprickolok rá amennyit akarok, nem hullámosodik és szépen meg lehet szárítani :) A felületek szempontjából általában a kisebbeket szeretem, de most nem bántam volna ha picikét nagyobb... struktúrpasztáztam, festékeztem, misteltem, nem lett rajta túl sok minden, de szerintem így pont elég :) A felirat alatti hálós anyagot még Teabogitól kaptam a táborban, most jó helye lett a képen.

A hatás nem maradt el, úgy láttam, nagyon örült neki tesóm is, sógor is, és Nórika is :)






Amiket használtam:
- Vászonkép (NCsD)
- Gyurma keret (NCsD)
- Tortacsipke (Opitec)
- Pentart Struktúrpaszta (Kroki)
- dylusions ink spray, cherry pie (Kroki)
- Víz
- Pentart fehér akrilfesték 
- NCsD chipboard
- kétoldalú ragasztó
- Glossy

2014. augusztus 2., szombat

Scrapbook klub Krokinál

Életem első scrapbook "klubnapja" volt a mai, amit megint csak nem bántam meg, pedig nem volt túl sok kedvem menni először ide sem :) De megígértem Merikának és Jovinak hogy leviszem őket is Esztergomba, szóval  - a kisebb-nagyobb nehézségek ellenére - elindultam. Sajnos végül csak egy utasom lett, és még késtünk is, de szerencsére Mariannék megvártak minket, így semmiről sem maradtunk le.

Próbálgattam a viaszpasztát meg  füstfóliázást, és végül ez az oldal született ma délelőtt:





Amiket használtam: 
- viaszpaszta (gélpaszta)
- füstfólia pehely + füstfólia ragasztó
- nőicsizma chipboard
- distress inkek (rózsaszín, türkiz, szürke, fekete)
- az egyik kedvencem: szalmavirág (Kroki)