2017. május 7., vasárnap

Scrapbolt - áprilisi vendégalkotás

Borzasztó nagy megtiszteltetés, ha valaki hónap alkotója lehet... a blog kreatív csapatainak szavazatai alapján dől el a cím minden hónapban, és mivel mindannyian hihetetlenül jók, példaértékűek a szememben, így az ő véleményük sokat számít. Ez a szigorú zsűri pedig ENGEM választott márciusban! Ez a hónap a nagy csodák, és mérhetetlen boldogságok hava volt, amire ez a hír csak feltette a koronát :)

Áprilisban ezáltal vendégalkotó lehettem a blogon, ahová természetesen voltak ötleteim, csak a megvalósításhoz szükséges időm hiányzott... szerencsére épp kapóra jött, hogy a kisfiam első fotózására készültünk, gondoltam lesz bőven anyagom az alkotáshoz, és biztosan meg fog szállni egy isteni szikra. Nos, Csongi annyira nem akarta a fényképezkedést, 1 azaz egyetlen fotó készült Róla, illetve kb 10 db családi, mivel a kezünkben minden rendben volt, csak akkor nem, ha egyedül szerepelt volna a képen. A PöttömPortré lányok nagyon jó fejek voltak, eleinte még biztosak voltak a dolgukban, hogy egyelőre nem volt olyan csecsemő, akit ne tudtak volna fotózni/elaltatni, így ne aggódjunk. Leültünk a műteremben lévő kanapéra, és figyeltük, ahogy próbálkoznak. :D Nem sikerült. Elaludt, de amint kitakarták, ébredt, sírt... 5 óra reménytelen próbálkozása után feladtuk, de majd újrapróbáljuk pár hónap múva :D A szerényke anyagból ez a kép az egyik kedvencem. Bármeddig tudnám nézegetni :) 

Aztán hirtelen lett egy délelőttöm, amikor az én kis csodám végre aludt, így gyorsan csináltam egy oldalt, amit azelőtt már napok óta rendezgettem a fejemben... a megvalósítás pedig így sikerült: 




A scrapbolt bejegyzés pedig itt található :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése